andai
 

Zenék, az én zenéim

Csak zeneszerető vagyok, nem zeneértő. Halovány fogalmam sincs, hogy valamely művet miként kell interpretálni, mikor volt fals a hegedű, megfelelő tempót diktált-e a karmester. Sőt! Van ezernyi kedvencem MINDEN MŰFAJBAN (igen, bizony, drága sznob barátim), de legtöbbjéről csak azt tudom, hogy ismerem, mi több: szeretem, de már azt a legtöbbször képtelen vagyok megmondani, mit hallok, kinek a szerzeményét. Mindezek tetejébe mind kevesebb köröttem a muzsika: az élő koncertekről, operaelőadásokról rég leszoktam, de (itt és most nem részletezendő okok miatt) már a bakelitjeim, kazettáim, cd-im is jószerint csak porfogók. Zenét − tessék nyugodtan megbotránkozni − csupán háttérként hallgatok, kocsiban, olvasás közben. E blogban mégis zenéket nyomok, és szövegelek hozzájuk. Fentiekből következően nem szakdumát! Megpróbálom reprodukálni, mit idéz fel bennem az adott muzsika: történeteket, embereket, helyzeteket. Boldog lennék, ha esetleges olvasóim megírnák: náluk mit elevenít fel ugyanaz a zene.



Zenék, az én zenéim − 1. 2012. március 06. kedd, 12:56

Hatvanöt vagy hatvanhat? Már a Bulcsúban laktunk, szomszédságban a jó Polgár Gyulával. Ide ugye hatvanötben kerültünk. És mert valószínűleg az iskolából vonszoltam magam hazafelé, 66-nál nem lehetett később. Mégis inkább 65, mert a rákövetkező évben rövidebb volt a tanítás: érettségi szünet. Kora májusban meg nem lehetett olyan eszeveszett hőség, mint akkor. Valami elképesztő módon tombolt a Nap. A Fóti út (vagy már Kassák Lajos út?) aszfaltja-betonja fölött vibrált az ájer. Nem, mégsem a gimiből slattyogtam, onnan a Váci úton volt szokásom hazamenni. Valakitől jöttem? Ki lakott arrafelé? Virág Gyuszi, szegény?

(Négy évig padtársam, nőre szomjas kiskamasz, akivel elvetette magát egy csaj, mondván: másként nincs szex. A házasságba Gy. belezakkant, inni kezdett, keményen. Akivel találkozott, megvágta. Nekem már egy százassal lógott, amikor egy brahi-branccsal bezuhantunk a Vidám Parkba. Kék munkaköpenyben botladozott: a Velence nevű tömény giccsnek volt a gondnokféléje? Hintás-, pontosabban csónakoslegénye? Ez egy iszonytató intézmény volt!  „Gondolákba” ültek a látogatók, a jármű(?)tett egy fél kört valami fél méter mély vízen, miközben szemben színes fényekben úszott egy vedlett-repedt-koszlott deszkadíszlet, amely Velencét volt hivatva megjeleníteni. Közben szólt a Barkarola. − Mi most akkor levelencézzük azt a százast, Gyulám! − rikkantottam, nem is kicsit mólésan. Nem sikerült. Hatan 4-5 menetet nyomtunk le, még a fele pénzem Gy.-ben maradt, de elémelyedtünk, nem bírtuk tovább. Kint még ittunk egy korsót, Gy. Elköszönt, azután már nem láttam soha. Húsz éves lehetett? Huszonkettő? RIP.)

A Fóti út koszát, porát, meg a mellékutcák homokját, a kisházak kertjeinek földjét valami főnszerű, nemhogy enyhülést adó, de pokoli forró szél kavarta. Merthogy még voltak kis, családi házak a környéken, mutatóul, míg a panelek, majd irodaházak mind elnyelték. 

Az utcán egy lélek sem, a fülemben meg valami gyönyörű muzsika.

Akkor már egy ideje volt zsebrádióm, japán vagy Hong-Kong-i, a Tantitól, a márkája(?) Gaiety, nem feledhető soha. Akkor itthon még a később kultikus Szokol sem volt sehol. És mert egy zsebrádió unikum volt e tájon, tulaja sem az a prosztó, aminek évtizedek múlva minősítették a fülükre ilyen kütyüket tapasztókat. Nekem füldugó is adatott, azt használtam aznap, amikor zenévé változott minden. A zenekar volt a hőség, a főn, a por, a fata morgana az olvadó asztal fölött. És közben, időnként, mint valami erdei vízfolyás, patak, ér − hűsítőül, üdítőül megszólalt egy trombita (vagy harsona?).

Árnyék sehol, tehát dél körül lehetett (lám, egyre precízebb az időmeghatározás), egy kapualjba álltam be, nem messze a lakástól, nehogy túl korán érjek haza. Mert akkor valaki beszélni kezd, én meg nem hallom ezt a szédületet.

Így azután végighallgattam Torelli (amint a bemondó közölte) ilyen és ilyen concertóját. Fogalmam sem volt, ki a pasas. Corellit már hallottam emlegetni, de Torelli? Gugli, zenei lexikon sehol, de még a rádióújság ( az egyetlen…) sem közölt részleteket, ki, mit játszott. Másnap a  főzenész osztálytársaim lebarmoltak, hogy rosszul hallottam, C helyett T-t, Torelli nincs, különben is: − Ehhez te hülye vagy.

Ez évekig fájt. Míg aztán nem találtam meg az én Torellimet, akinek persze AZT a concertóját nem lelem. Mellesleg: ma úgy hiszem, hogy Vivaldi Nyara csodálatos, de kissé agyonjátszott, az a Torelli-féle nyári zene, ha rátalálnék, jobban tetszene − sznob zenebarbár, aki vagyok. De persze ez a rátalálás reménytelen, hiszen Correlli, Vivaldi, meg a többi megtölti a zenetárakat, a YouTube-ot is; ezek a preklasszikusok annyit komponáltak, mint még tán a Presser sem.

Ha ma vibrálni látom a sztrádát a légkondis kocsiból, mintha valami távoli trombitát (vagy harsonát?) hallanék − délibáb ez is, mint a forró beton fölött lebbenő levegő. Persze az egész így nem gilt, renonsz: autó? Biciklit kéne taposni, Torelli márkájút.

Tessék akkor meghallgatni egy találomra kiválasztott Torellit --

http://www.youtube.com/watch?v=Mvk_uXo2xjU

-- s egy nagyon tudatosan kiválasztott Barkarolát, naná, hogy a Hoffmann meséiből − in memoriam Virág Gyula.

http://www.youtube.com/watch?v=Z2y2DTNUM6o


iWiW Google! Facebook! MySpace! Twitter!     Hozzászólás - Kérem jelentkezzék be!
 


Creative Commons License



andai.hu