-- fúrják az aszfaltot a ház előtt, éktelen a zaj, a gépek jóval nagyobbak, mint amilyenekkel úgy negyven éve estek neki a pesti kockaköveknek, kipusztították mind, mostanában jönnek rá, hogy az környezetbarátabb volt --

-- nem is hallottunk olyan kifejezésről, hogy környezetbarát, nekünk csak földrajzóránk volt, az  aktuális tanár mindig két három hatalmas, hurkába göngyölített térképpel a hóna alatt botladozott be az osztályba, mert akkor nem voltak szaktantermek, akkor nem a srácok, hanem a tanerők bumliztak – ezt a kifejezést részletesen megmagyarázza jerome k. jerome a három ember egy csónakban című zsenialitásában, és a nevében a k. klapkát jelent, a szülei a komáromi várvédő iránti tiszteletből adták neki, a könyveit meg az a komlós jános fordította, aki ávós is volt, újságíró is volt, konferanszié is volt, a mikroszkóp igazgatója is volt, alkoholista is volt – sok művész itta akkortájt is halálba magát, soós imre például, nekem tetszett a parasztfilmekben, de nem volt igazi rómeó – meg a többi mélyről jött zseni, a horváth teri, a szirtes ádám, a molnár tibor – ki hallott, mai fiatalok róluk – a szirtest az úri muriban láttam, osztálykirándulás volt, a nemzeti színház akkor éppen a nagymező utcába települt, és szirtes, mint vezérparaszt, nekikezdett egy lityis üvegnek, lehet, hogy tényleg bor volt benne, a felénél látszódott, hogy ezt egyhajtásra issza ki, mi meg menet közben vastapsolni kezdtünk, hajrázásként,  mint manapság atlétikai versenyeken, távolugráskor – ott voltam, amikor a népstadionban a kis kovács, a bütyök lefutotta a ruszki kucot, és azt mindenki politikai hőstettnek vélte – meg láttam ott iharost világrekordot hajtani, nem tudom, mióta nincs magyar világcsúcs atlétikában, de más sportágban is alig – iharos benzinkutas lett, cikkeztek róla, hova süllyedt, nem értettem, mér’ süllyedés, degeszre kereste magát a jattból, a fél város autósai nagy kerülőket tettek, csak hogy nála tankolhassanak, és utána dicsekedhessenek ezzel, mert iharosék valódi teljesítménnyel lettek, lehettek volna sztárok, celebek, de ki tette volna őket azzá, bulvármédia hál’istennek sehol – amikor beindult az esti hírlap, pártukáz volt, hogy a lapnak könnyedebb témákkal is szabad, sőt kell foglalkoznia, magyarul: bulvárral? Kérdezték a kijelölt lapvezetők, no nem elvtársak, azt hagyjuk meg az imprilistáknak, de hát mégis bulváros lett picit, amihez persze senki kinevezett zsurnaliszta nem értett, hát becsempésztek régieket, istenkém, egy kellér andor olvasószerkesztett, meg írt zseniális tárcákat ott – nekem máig három akkoriban tollat forgató a példa, miként kell jó ritmusú, az élőbeszédet újrateremtő módon vetni a betűt: a kellér andor, a karinthy cini meg a békés istván – az első kettőről még csak-csak hallani ma is, de pista bácsiról legföljebb annyit, hogy ő volt a b. testvérek, a rita, az itala meg az andrás apja, pedig írt-szerkesztett, a legmaradandóbb nekem az új magyar anekdotakincs meg a legújabb magyar anekdotakincs, ezeket ezerszer olvastam, mert olvastatták magukat – tényleg, mér’ nem állít össze valaki egy kötetet mai anekdotákból, de igazi emberekről-helyzetekből, nem győzikékből vagy tüncikből -- ezt láttam gyesznósajtot reklámozni, az anyja szömit, és tulajdonképpen  hálásnak kellene lennem neki, mert én már akkoriban évek óta nem ettem, mert nem találtam a boltokban disznósajtot, és most kiderült, hogy van ezerféle, köztük   jók is, porcogósak, meg a közelben nyílt egy kis hentes, ott hétfőnként baromi jó pörc van, friss, omlós-ropogós -- majdnem olyan jó, mint amilyet kissrác koromban érden ettem, akkor oda csaptak ki nyárra apuék, pesthidegkút, érd, ilyenekre futotta, a balatonnál vagy a híres bánkon, jobb helyeken nem voltak  ismerősök -- és ott egy szomszéd néni megkérdezte, milyen vallású vagyok, és én azt mondtam, amit apuék mondtak, hogy ilyenkor mondjak, hogy római katolikus, mert én tényleg az vagyok, meg is mutatták a keresztlevelemet a bazilika pecsétjével, csak azt nem értettem, honnan tudják, hogy ezt megkérdik valakik tőlem, de hát tessék, ez a néni megkérdezte, és mutatta a karját, azon  kék, tetovált számok, és én valahogyan-valahonnan sejtettem, hogy az mit jelent, és a néni azt mondta, neki nyugodtan megmondhatom az igazat, és erre én elszaladtam, és még ma is látom a néni szemében a szomorúságot, pont úgy nézett, mint húsz évvel később az ápoló a péterffyben, amikor a műtét után tolt a kerekes ágyon a kórterem felé a folyosón és azt kérdezte: unzere?, és én nem feleltem, tettem mintha még kába lennék, és ezekért máig szégyellem magam -- és most azt akarják, hogy jövőre, a népszámláláskor mondjam meg a vallásom, a fogyatékosságom, és a történelem állítólag nem ösmétli magát, de hát a nácik a hitlerájban előbb az értelmi fogyatékosokkal végeztek, aztán jöttek az -ik,  a bibsik, bolsik, libsik, és én majd' minden kategóriában elférnék -- szegény heinétől kérdezték a betegágyán, hogy van, hát hogyan lehetnék: öreg vagyok, beteg és zsidó --