Polgár Gyulának még ma is, túl a hatvanon, olykor módfölött nagy arca van. Időnként például nem átallja magát Prousthoz hasonlítani, mondván, hogy míg a franciának egy flancos teasütemény indította be az agyát, neki ehhez elég egy ócska fotó. Addig nem lenne baj, míg csendben maradna,  de hát meglódul a szája is, dumál rendíthetetlenül.

− Akkor még nem volt tévénk, hát kéredzkedtem. Be. Valamely szomszédhoz, haverhoz. Mert azt mondták: ezt nem lehet kihagyni. Ilyen még nem volt. Krimisorozat, hatalmas pofonok, piff-puff, nagy dumák. És a főszerepben, mint Simon Templar: Roger Moore (magyar hangja Láng József).

− A nők deszkát pisiltek az angoltól, a férfiak fogukat szívták mérgükben. Mert azt el kellett ösmerniök:  az a pasi egy valódi macsó (bár ezt a kifejezést nem ismerték akkor), férfias, jóképű, deltás, faszányosan bunyózik ha kell, máskor viszont szellemes csevegő, bár néha bájgúnáros.

− Az egész elképesztő volt. Nekünk, magyaroknak. Merthogy eladdig ilyet nem látott a világ keleti része: bűnügyi filmsorozat, így hívták. Írta Leslie Charteris. Nekünk  kissrácok (de gyanítom, a nézők túlnyomó többségének) beletört a nyelvünk: lezli csartríz? Az Angyal Templomos Simon lett.

− A sztorik szenzációsak. Akkor. Ma nézve – föl-fölbukkan a Filmmúzijomban – gyengécskék, lassúak, primitívek. Van, amelyik kifejezetten röhejes, éppen azok közül, amelyekről anno halvány fingunk sem volt. Mert ez a sorozat – kémfilm volt. És ha angol kémfilm, az ellenfél csak a kommunisták lehettek, akik buták, bénák, barmok − karikatúrának is rosszak. No, azért ennyire nem…

− Azután elsikkadt, de teljesen az eredeti, a Csartríz megteremtette karakter lényege: The Saint maga is bűnöző, az elegáns fajtából, aki nem csupán merő szívjóságból pofozza szilánkokra, juttatja börtönbe, akasztófára a gonosz rablókat, gyilkosokat, de mert így alkalma van megfújni azok zsákmányait.

− Amikor Roger Moore Pestre látogatott, már túl voltunk a Minden lében két kanálon is. Az magyarul, állítom, jobb volt mint az eredeti. A fordítás olyan poénokat, annyi nyelvi leleményt adott  The Persuaders-nek; Láng és Sztankay (mint Tony Curtis) úgy dumált, hogy mindezt nyugodtan lehetett zseniálisnak minősíteni.

−Tehát R.M. Pesten. Üstöllést Láng bemutatása. A hivatalból higgadt angolnak nem sikerült lepleznie meglepetését: egyik szemöldöke egy centinyit fölcsúszott, meglátván „alteregóját”, a hm, kicsit(?) korpulens, korán kopaszodó Láng Dodit. Aki pedig hősszerelmesként startolt: színpadon volt Cyrano mellett Christian,  Noszty Ferit játszta; moziban meg a nemes lelkű Vámhidy Szilárdot (Szegény gazdagok) adta.

- Azt hiszem, hogy R.M. neki egyszerre volt áldás és átok. Áldás: a sűrűn foglalkoztatott brit (− A nevem Láng. Láng József.) örök elfoglaltságot adott, más belebukott a szinkronizálásába, az embereknek csak Láng kellett, joggal. Átok: ha később megjelent színpadon, filmvásznon, rádióban, televízióban, fent említett emberek a habitüék cinkosságával súgtak össze: − Ez a Rodzser Múúr!

− Hetvenévesen is képes a harmincéves Templar hangját hozni. És hogy főz, istenkém! Magyar zseni.