Polgár Gyulának még ma is, túl a hatvanon, olykor módfölött nagy arca van. Időnként például nem átallja magát Prousthoz hasonlítani, mondván, hogy míg a franciának egy flancos teasütemény indította be az agyát, neki ehhez elég egy ócska fotó. Addig nem lenne baj, míg csendben maradna,  de hát meglódul a szája is, dumál rendíthetetlenül.

− Akkoriban hetente többször jártam erre, gyalog vagy villamossal, egyedül vagy másod-, sokadmagammal; reggel, délben, este, éjjel; könyvtárba vagy az Erzsébet sörözőbe, színházba vagy haverokhoz, tán szerelemből, nőért, nő miatt, és tessék: még a kép sem segít emlékeznem – sok minden kiesett.

− Oké, ez tehát a Majakovszkij utca és a Körút sarka a Majáról közelítve a Gorkij fasor felé. A kép aljáról balra lemaradt már a Zeneakadémia,  a régi, a világ egyik legjobb  akusztikájú és tán leghangulatosabb előadótermével. Az épületből éjjel-nappal jött valami zene: fuvola, ének, olykor ugyanaz a néhány ütem ezerszer. Úgy hallom, végre fölújítják, igencsak lerobbant már, állítólag voltak életveszélyes részei is, elektromos kábelek, miegymás. Ilyen átalakításoktól én többnyire félek, nem oktalanul: amikor még a háború után rendbe hozták pl. az Operát, elborzadva látták, hogy a földszinti ülések, a padló alatt sok helyütt nádkötegek vannak. Ennél tűzveszélyesebbet nehezen tudtak elképzelni, kipucolták rögvest, aztán amikor minden elkészült, a csilivili épületben meghalt a hang. Nem voltak hülyék a régiek: a nád rezonált, az teremtette meg a kivételes akusztikát.

− Az Akadémiával szemben szintén nem látható Kürt utca sarkán igazi pesti kocsma volt, az L alakú fajtából. Amiről is azt kell tudni, hogy volt belőle számos, mind szinte egyforma: az L rövidebbik szárában söntés, pultok, vagyis a szokásos krimó, a hosszabbikban asztalok, egytálételekhez, zónapörkölt, ilyesmi, vagy csak leülni, hosszabb sörözésekhez, fröccsös pogácsákhoz. Azoknak a kis konyháknak mind volt valami specialitásuk, én például máig esküszöm, hogy a legjobb rántott húst a Váci úton, az Élmunkás hídnál, a Rámpa nevű becsületsüllyesztőben sütötték, jobb volt a snitzli mint Bécsben a Figlmüllernél – szerintem azért, mert kicsit avas volt a zsír mindig.

− A képet talán éppen a kocsma fölötti valamelyik ablakból, erkélyről készíthették, erősen takar az uniszex  fodrászat neonja – értsd: női is, férfi is: ettől randa a fölirat. Mögötte önkiszolgáló étterem volt (az a hírhedt, alumíniumtálcás, műanyag tányéros) igencsak sokáig, míg föl nem váltotta a multinacionalizmus, a globalitás, a civilizált nagyvilág, ugyebár: itt nyílt az országban a legelső Pizza Hut, amelyik aztán honosította a Föld egyik leggiccsesebb intézményét, a sztárok jelzéseit a falon, padlón, járdán.

− Szemben, még a Körút ezen az oldalán, amióta az eszemet tudom közért volt, utóbb ABAC; fiatalabbaknak: a kettő ugyanaz pepitában. Kezdetben a hagyományos élelmiszerüzlet, később önki, ez baromi zsúfolt volt feszt, a terjedelmes polcok leszűkítették a helyet, a vevők kosarai folyvást egymásba akadtak, állandósult a balhé.
 
− Nézd azt a rengeteg közlekedési táblát, a megannyi lámpatípust: jellegzetes pesti buhera. A túloldalon, sarokajtóval, néhány bejárati  lépcsővel utazási iroda fungált, úgy emlékszem az Ibuszé, más nem is nagyon lehetett, hiszen akkortájt még nem létezett más, az Express, a Budapest később törte meg a monopóliumot.

− Ha onnét átmentél a zebrán, megint egy önkiszolgálóba futottál. Ez persze vendéglátó-ipari nonszensz lenne a világon mindenütt, itt szépen megéltek, hiszen talán ugyanahhoz a céghez is tartoztak; az mindenesetre biztos, hogy kínálatuk, a kaják íze mindkét helyen egyforma volt: azok a félig nyers, félig odasült nokedlik, mellettük a pörköltmócsingok, vastag zsírkarikákban tocsogva – a KFC később itt sorozatgyártott csirkéi maguk voltak az élet, erő, egészség.

− A restauráciát Hallónak nevezték, majd – nyilván a közös vendéglátó vállalathoz tartozás okán – a mellette nyílt éjszakai lokalitást is. Itt egész  jó műsor volt, legalábbis kezdetben, egyáltalán: a budapesti éjszakai élet akkortájt kiváló zenészeket alkalmazott,  elviselhető műsort produkált – jeles művészeknek, színészeknek, énekeseknek, artistáknak, táncosoknak nem derogált a fellépés. Később a helyet átvette egy átlagos tehetségű intarzia készítőből lett kvalitásos, ám elviselhetetlen természetű színész. Túl sokat tartott magáról, és ezért túl sokat engedett meg magának – a balhék állandósultak minden helyen ahol megfordult. Pia plusz hisztéria – a bárfőnökség megváltásnak tűnt mind a lokál, mind P. B. számára. Belebukott, mostanság szinte csoda, hogy él, ami elmondható a bárról is, amely gyakorlatilag szex klubbá alakult.

− A képen alig, de látszódik egy szocreál irodaház erősen rövidült frontja: itt volt a Király Színház, általam már nem látott csodák helye,  Beöthy és Fedák – bővebben lásd Kellér Andornál. Élt még viszont a Madách, fénykorát pláne! A Halló-tól a Blaha felé bútorbolt, előtte meg a színház: az idő tájt színészóriások  fémjelezték: mondjuk Pécsi meg Tolnay, Pillantás a hídról – atyavilág! Egy kortárs amerikai darab Pesten! Beszarás!  Persze a hű nyaloncok gyorsan megideologizálták: Arthur Miller lerántja a leplet az amerikai kapitalizmus elembertelenítő világáról.

− Nekem tetszett ez a lerántás; nem emlékszem pontosan: négyszer vagy ötször láttam a darabot.