Sej, daliás, bár rövid idők, amikor még nagy ember volt! Amikor piszkosul jól keresett! Amikor még befektethetett, gyűjtögethetett, félre is rakhatott, ő meg a neje! Oké, főleg a neje.

− Ment a káefténk szekere, magánnyugdíj pénztárat kerestünk: adócsökkentő is, meg hát nem árt egy kis kiegészítő, majd. Fizettünk korrektül, nejem meg én, mint kft-tulajdonosok magunknak, nejemnek  meg nekem, mint nyugdíjpénztári tagoknak, ez már csak így megy itt. Azután kipurcant a cég, a család, leállítottuk a befizetéseket pár hónapra, majd kezdtük megint, kisebb összegekkel, ez már csak így megy itt.

− Jött az évenként szokásos értesítő: mennyi van kinek-kinek a számláján – egy buznyák sem, exnejemnek sem, nekem sem, cégünknek sem. Reklamálásunkra válasz: mi szúrtuk el, naná: a szünetelést, az összegváltozást is írásban kellett volna rendezni, nem úgy van az, hogy a fizető ügyfél csak úgy, a pénzéért eldönti: fizet-e, s ha igen, mennyit. Mindezt dokumentálni kell, naná, ez már csak így megy itt.

− A könyvelőnk elküldte a kívánt papírokat, vártunk – semmi. Újabb reklamálás – nem találnak semmiféle papírt, nincs pénz a számlánkon, illetve van, de máshol, stb. Ennek fele sem vicc, kerestünk személyes kapcsolatot – ez már csak így megy itt.

− A haver megnyugtatott: napokon belül rend lesz.  Eltelt sok-sok hónap, a helyzet változatlan: mi, immár külön-külön, fizettünk, számlánkon semmi, újra és újra elküldtük kérésükre ugyanazokat a dokumentumokat, merthogy a korábban elpostázottakat nem találták; valahány emberükkel kapcsolatba kerültünk, mind-mind mást mondott – őrület.

− És ez egy svájci bank nyugdíjpénztára volt. Érted? Egy svájci! banké!, az óramű precizitás fogalmáé. Kint élő ismerőseim hazugnak tartottak, mikor elpanaszoltam a sztorit: neki ugyanez a cég ennél nagyobb ügyüket is 48 óra alatt rendezné, bocsánatot kérne, kárpótlást kínálna a kellemetlenségekért. A feltételes mód? Ott, Svájcban ilyen meg sem történne. Itt: miért ne?

− Tudod, én azóta röhögök a globalizáció ellen tiltakozókon. Még hogy egyenélet, a nemzeti jegyek, sajátosságok elvesztése? Nem, soha. Itt minden multi bekebeleződik: magáévá teszi a nagy magyar dágvány: belesimul, elfogadja, ez már csak így megy itt.

− Miért, láttál te Franciaországban, Angliában, az anyacégek boltjainál eszelős hosszúságú és idegállapotú sorokat a pénztárak előtt, miközben a rengeteg gép negyede-harmada, ha üzemel?

−Úgyhogy nyugi, nem kell tüntetésen turbóztatnod magad, vagy közgazdasági, szociológiai elemzéseken túráztatni az agyad: ha lesz is globalizáció, az magyar lesz, echte magyarosch – ez már csak így megy itt.

− Tizenöt éve kezdtük a befizetést, három év után én abbahagytam, az exnejem maradt, fizetett. Nekem most utalták ki a zsét, mer’hogy menet közben, tizenöt éven át nem lehetett, így szerződtünk, a kurva életbe.

− Alig kaptam kevesebbet, mint amennyit abban a pár évben leperkáltam. A többit elvitte a válság, a globális.

 - Ennyit erről.