Ez itt egy hungaricum, sőt: pesticum. Aligha akad Európában még egy főváros, amelynek közgyűlési háza szűk sétálóutcában, a többi épület közé plántálva, azokba mintegy beleszorítva-simítva húzódna. Előtte, mellette semmi tér (Helsinki), aranyhegyű, cifra vaskerítés (Párizs, mondjuk); és mert sétálóutcában van a pesti Újvárosháza, akár be is sétálgathatnánk shopingolás közben, Váci után, Váci utcán…

Azt persze ritkán lehet. Az amúgy méretes, szép, nyerstégla és mázas kerámia homlokzatú, Steindl Imre-tervezte épületbe, annak is közgyűlési termébe halandó csak ritka alkalmakkor nyerhet bebocsáttatást. Sajnos. Merthogy ez az egész (a főlépcső öntöttvas vázrendszerével, a színes ablakokkal, a freskókkal, a faragott berendezéssel, a hatalmas kandallóval, a csillárokkal – megannyi kosztümös film „parlamenti” helyszíne) nagyon rendben van.

A ritka alkalmak közé soroltatnak a főváros közgyűlései. Ekkor a polgárt nemcsak bebocsátják, de nem győzik hangsúlyozni, hogy a polgárnak ehhez joga van.

Belép hát a polgár augusztus legvégén az esőből, tetszik neki amit lát, legalábbis egyelőre; észreveszi, hogy az ódon ülésekre apart laptoptartót ügyeskedtek szakkezek és eszébe jut, hogy tavaly, az előző ciklus utolsó ülésén ritka eseményt regisztráltak a jegyzőkönyvek: a városatyák-anyák simán egy ellenzéki(!) indítványt. Szólt pediglen a javaslat arról, hogy a búcsúzó képviselők hadd vásárolják meg módfölött jutányosan szolgálati notebookjukat. Szívükhöz nőtt, szuvenír, hiába.

A startot 8.30-ra hirdették, ehhez képest akkor jószerint semmi. Meleg van idebenn, párás. Egy úr nyakkendőkötéssel teszi rövidujjasságát úrivá, mások rezgőre állítják mobiljukat.
8.40 – átvonul a színen a város hercege, világos zakóban, elegáns, as usual, majd balra el. Ezt párszor megismétli: kissé túlmozgásos a jelenet.

8.50 – irdatlan irathalmaz kerül egy alkalmatos asztalra a pulpitus előtt, a polgár elrémül: soktucat napirendi pontos az ülés.

9.04 – D.G. belebúg a mikrofonba, szinte rátapad, teszi ezt nem bizonyos elfojtott szólóénekesi vágyak okán, de mert a polgár is megállapíthatja: olykor krachos a technika. – Palikám, te is ülj le és jelentkezzél be. Andrea, lécci te is – búg a most igazán patriarchálisnak tetsző hang.

9.10 – új képviselő esküszik, szövegelőmondó természetesen D.G. Bejelenti, hogy majd két héten belül, írásban válaszol megannyi őt kérdezőnek, interpellálónak – Ögyes, véli a polgár, tudván, hogy a firtatók például a főnök szabijáról, a 4-es metró bizonyos szerződéseiről firtatnának.

9.12 – D. G. levezető elnöki minőségben darálja a darálandót, unja talán. Bizonyosan így lehet vele más is, a hang hirtelen süvít: – Figyelmet kérek! A teremben némileg csillapul a moraj.

9.15 – indul az ereszdelahajam. A napirendi pontok elfogadása a téma, D.G. elsőnek tárgyaltatná a Jobbikkal, Magyar Gárdával foglalkozót, mások a legvégén, márha egyáltalán. Ezzel elvannak egy darabig. Mellékszál: egyes anyagokat csak tegnap vagy éppen ma kaptak kézhez a városatyák, hát hogyan lehet így felelősségteljesen atyáskodni, ugyan mondja már meg főpolgármester úr! Sehogy, vélné a polgár, de meglátszik, hogy ő naiv kis polgár: ezt, a későbbiekben búvópatakként folyvást fölbukkanó, természetesen(?) ellenzéki kekeckedést(?) lazán elengedi füle mellett minden illetékes.

9.20 – letudva az első „szavazás napirendre vételről”. Jelen van 65 képviselő, hiányzik 2, ez jó arány; arra meg még D.G. sem emlékszik, mikor esett a fővárosi közgyűlések legújabb kori történetében, hogy egymás után több pontot is simán, csont nélkül elfogad a gyülekezet. Ezt kár volt mondania, elpénecolta.

9.30 – megindul az offenzíva. Szmsz, ügyrendi kérdés, már szavaztunk, de nem, mégse legyen az az első, de mit szól ehhez a főjegyző – a hangulat feszül. A főpolgármester már nem a város hercege. Ő itt király. Ez az ő birodalma. Gunyoros. Odaadó. Goromba. Frappáns. Ravasz. Mézes. Tenyérbemászó. Mázos. Pikírt. Szellemes. Rutinos.

9.35 – időközben befut még egy tag, már hatvanheten szavaznak: tartsanak-e félórás szünetet a Jobbikos-Gárdás ügy frakcióvezetői megvitatása érdekében. A polgár tippel, tippje bejön: tartanak.

10.18 – ám összetartás nincs, erre, vagyis konszenzusteremtésre a háromnegyed órás egyeztetés kevés volt,  most ismét az ebédszünet utáni tárgyalást javasolják, ez alkalommal sikerrel – Brávó! nyugtázza a polgár.

10.30 – újabb ügyrendi javaslat, szavazás, balhé újfent: Önök megint szavaztatnak ügyrendről, Önök úgy variálnak, ahogy Önöknek tetszik, ügyrend, szmsz, bizottságok semmibevétele, kerüljön napirendre, ne kerüljön napirendre. Hagyó helyettes úr telefonálni kezd, fönt a pulpituson – elől járó…

10.36 D.G. beindítja a darálógépet: – Van-ekérdésnincs-van-ekiegészítésnincs-van-evitanincs-határozathozatalkövetkezik-most! most!most!!!-megállapítomhogyajavaslatotaközgyűléselfogadta-következővan-ekérdésnincs-van-ekiegészítésnincs – furioso al fine.

10.50 – de nincsen fine. Újabb eskütétel, D.G. úgy menet közben, lazán lezavarja, back to the napirendi szavazás, aminek iménti száguldása megtorpan. Az egyes pontok örvén ki-ki azok politikai, szakmai, miféle aspektusait részletezi, érezhetően sokadszorra, a polgár szerint kihasználva a jogilag-ügyrendileg adott lehetőséget az újrázásra.

10.55 – fentiek következményeként ismét: kórházak összevonása, későn kaptuk az anyagot, de nem, mert a bizottsági tagok egy hete megkapták, de nem, mert a bizottsági tagok is csak az egy héttel korább ülésük előtti éjszaka kapták meg, de nem, mert az egész anyagot már két hónapja mindenki megkapta, amiről most szó van, az csak pár sor – Hoppá! véli a polgár. 

11.01 – D.G. fentiekre újabb kártyát ráz elő kabátujjából: lepasszol és hallgat, mosolyogva figyeli illetékes helyettese kis szólóját, vívjon az egy hangyányit, villogni úgyis csak a király képes. Demszky a topon, e díszes teremben-társaságban nincs senki-semmi, aki-ami űberölhetne tizenhét évnyi tömény tapasztalatot. D.G. helyrerak, lelomboz, kötözködik, ironizál, meggyőz, simlizik, háborog, nyugtat, kiborul, kiborít, nagyképűsködik, szerénykedik, vitatkozik, meggyőz, ledorongol, pusztít, épít. Azután megérzi a pillanatot:

11.05 – a csúcson kell abbahagyni, Demszky Gábor főpolgármester átadja az ülés vezetését. A one man shownak vége, díszlet, jelmez kiváló, epizódszerepekben jók: Tarlós, Csomós, Ughy, Pesti, Bagdy, Pokorni, Szolnoki, Ikvai-Szabó, Tiba, Horváth, Bojár, Somlyódy és mások.

11.07 – a szint határozottan esik, gondolja a polgár: számára okvetetlenkedésnek, kákán csomót kötésnek tűnik mindaz, ami pedig maga a demokrácia, de legalábbis annak újvárosházai változata. Szavakon lovagolnak, bekezdéseken, címeken – kívülálló polgár, civil számára követhetetlenül. Már

11.16 – de még mindig csak a napirend meghatározásánál tartanak, jobb ügyekhez méltó(?) indulatokkal, vehemensen, már-már sajnálatra méltóan de hát ezért tartja őket a polgár.

11.30 – hirig szavakon meg elveken, és sehol a többtucat pont érdemi tárgyalása. No neeee! Elééééég! A polgárnak eszébe jut az őt az ülésre módfölött kedvesen invitáló kabinetfőnök intelme, miszerint az esemény látható on-line is, „persze a közgyűlés néha feszültséggel teli atmoszférája nehezen követhető a rögzített kamerák beállításaiból”.

A polgár most úgy tartja: teli a puttonya az atmoszférából, megy haza, no nem, nem on-line-ozni. Ebédelni. A polgár ugyan kissé mazochista, de mai kínadagját megkapta élőben - hogy azután hangyányi idő múlva, mikor már számtalan fővárosi főfőnököt áristom fenyeget, nos, akkor szinte idillinek vélje azt a délelőtti brusztolást.